Szelídvízország

Víz - természet - társadalom a Kárpát-medencében A www.szelidvizorszag.hu honlap interaktív felülete Széljegyzetelő: Ungvári Gábor

Friss bejegyzések

Átvágás a Hátságon

2010.09.20. 23:02 unggor

A Homokhátság problémája azért kilátástalan, mert nincs rálátásunk a probléma természetére.

Egy gondolatkísérlet: Képzeljük magunk elé egy keresztmetszeti ábrát: egy trapézt, ami a földön áll, és a két alsó sarka mellett egy-egy mélyedés van. A trapéz felülről nyitott, bele lehet önteni vizet, ami a trapéz két alsó sarkánál kicsepeg a mélyedésekbe. A ki és bejutó vízmennyiség aránya fogja beállítani a víz szintjét a trapéz belsejében. A képet kicsit bonyolítja, hogy ha nő a vízszint, akkor a kicsepegés mértéke is növekszik, de így is nyilvánvaló, hogy az alsó kifolyás mértékének ismeretében ki lehet számolni, hogy milyen gyakran és milyen mennyiségű vízzel kellene megöntözni a trapéz tetejét ahhoz, hogy a vízszint egyfolytában a trapéz felső élének közelében maradjon.

De mi van akkor, ha az ütemezhető öntözés helyett véletlen időközökben véletlen mennyiségű csapadék hull a trapézra? Hogyan lehetne a vízszintet mégiscsak stabilan megtartani? Pl úgy hogy egy szivacsot helyezünk a trapézra, a szivacs pufferként viselkedik, időnként meg-meg szívja magát, de eközben szép lassan, egyenletesen csepegteti a vizet a lefelé, azaz kiegyenlítő funkcióval bír, szabályozza a lefelé áramlást és ezzel őrzi a vízszintet a trapéz felső éle közelében..

Mi történik, ha a szivacsot felülről lassan elmorzsoljuk és közben a felső rétegébe vízkivezető csatornácskákat mélyítünk? A csatornácskák miatt a trapézra eső víz hamarabb lefolyik a trapéz oldalán minthogy beszivárogna így egyre kisebb hányada szívódik fel a szivacsba, aminek ráadásul a térfogata is le csökkent, összességében csökken a szivacsból lefelé szivárgó mennyiség. Vagyis csökken a szivacs képessége, hogy folyamatosan táplálja vízzel a trapéz belsejét. A szivacs alján a csepegés üteme egyre inkább a szivacsot felűlről érő víz üteméhez fog igazodni. Néha túl is csordul, majd utánpótlás hiányában gyorsan leesik a szint. Ha ebben a helyzetben még a trapéz alsó csúcsain is megnöveljük a kifolyni képes mennyiséget nem kell nagyon meglepődnünk, ha azt tapasztaljuk, hogy a trapézunk felső élétől egyre lejjebb kerül a trapézban a víz szintje.

Vegyük észre, hogy a vízszint anélkül szállt alá, hogy lecsökkent volna a felülről érkező víz mennyisége.  

Na de miről beszélünk?

A Homokhátságról.

Ahol a vízelvezető árkok hálózatának kialakításával elvezetjük azt a vízmennyiséget, aminek a talajon keresztül késleltetve kellene a beszivárgást táplálni. A talajt védő folyamatos növényborítás felszámolásával beindult az erózió, ami csökkenti - a szivacs - a kiegyenlítő rendszer kapacitását. Mivel ráadásul a trapézunk alsó lapját pedig a Hátságot határoló két folyó a Duna és a Tisza határozza meg, ahol a gondos folyamszabályozási munkák révén jelentősen lesüllyedt a meder, nem kell meglepődnünk, hogy a szivacs-talajból, egyre mélyebbre kell csöppenni a víznek, hiszen a trapéz belsejében egyre mélyebbre süllyed a vízszint, mert a homok e tekintetben kb olyan, mintha ott sem lenne. .

Éghajlat változás van, kis mértékben a csapadék is csökkent, de ezt a katyvaszt fele részben mi hoztuk össze magunknak. Ne kenjük csak az éghajlatra. Nem beszélve arról, hogy a probléma akuttá válásában már döntő szerepe volt annak, hogy a vízhasználatok nem alkalmazkodtak a szűkülő lehetőségekhez. Ez olyannyira rontotta a helyzetet, hogy már az időközben kedvezőbbé vált csapadék mennyiség sem nem tudta visszaállítani a korábbi kényes egyensúlyt. Itt tartunk ma. És amíg ezt nem így látjuk, nem leszünk képesek meggyógyítani a tájat.

Addig lehet nyomulni az időről időre újra felbukkanó, most éppen 46 méter széles hajózó csatorna ötletével. A hajózás és a vízpótlás összekapcsolása azonban félreértés. Miért? Vizet csak akkor lehetne hozni (a terület megcsapolása nélkül), ha a csatorna feljönne a Hátságra és pont a kényes vízháztartási helyzet miatt, jól közelítő lépésekben kellene követnie a domborzatot. Ez azt jelentené, hogy kb 20 zsilipelésre lenne szükség az átjutáshoz, ami már nagyjából vetekszik a körbehajózás időtartamával. Ha viszont az átvágás mélyen megy, ugyan gyorsabb a hajók keresztüljutása, de ez a megoldás egyenértékű a Hátság maradék vizének a leszívásával a csatorna felett lévő térszintekről. A két ügy összekötése tehát maximum EU-s projektek indoklására jó, a helyzet javítására nem.

Pedig lenne épeszű megoldás is a táj számára. A koncentráltan jelentkező települési és ipari ivóvíz igényeket a Duna és a Tisza parti szűrésű vízbázisaira kell áttelepíteni. A fennmaradó szétszórt, főleg  mezőgazdasági tevékenységek vízigényét kemény felügyelet és jogosultság elosztási rend alá kell venni. Nem az illegális kutak után kell futkározni, hanem műholdról nyomonkövetni a vegetációs tevékenységet, ami a vízfelhasználás révén létrejön és ez alapján számonkérni. Eltömni a vízelvezető árkokat és a talajképződést újra lehetővé tevő művelési módokra kell áttérni. A differenciált tájhasználatban vissza kell állítani a természetes vízmegőrző és beszivárogtató helyeket.

Egy ilyen katasztrófális vízvesztés után, amit a terület elszenvedett jogosan merül fel a gondolat, hogy a táj vízkészletét és ökológiai rendszerét ne csak a változékony csapadékkal való jobb gazdálkodással, hanem felszíni vízpótlással is biztosítsuk. Azért azt látni kell, hogy pont a homok miatt csak egy-egy csatorna közvetlen közelében lehetne ezzel a helyzetet javítani, mert a víz azonnal beszivárog a homokba. Tehát jó sok vízpótló csatorna kellene. A hálózatsűrűség növelésével azonban nőnének a költségek is. Az azért némi megfontolásra adhat okot, hogy már az itteninél jobb adottságú területeken sem lehet a jelenlegi mezőgazdasági gyakorlattal kigazdálkodni a belvíz elvezetés költségét. Viszont a területet függővé tennénk a vízrendszer központi támogatásától. És még így sem tudnánk elegendően kiterjedt vízpótló rendszert csinálni. Tehát a nagyon sok pénzzel nagyon kevesek problémáját oldanánk meg, míg a nagy többségnek nem javulna a jelenlegi nagyon rossz helyzete. 

Akkor már értelmesebb ezt a pénzt a csapadékkal való jobb gazdálkodás való regionális alkalmazkodásra költeni. Igaz, hogy ez lassabb, kevésbé látványos, mert nincs nagy mű, amit át lehetne átadni. Pedig ez is jórészt víz-, táj-, agrármérnöki feladat. Sokkal nagyobb kihívás, mint a Hátság átvágása. Miért nem ezen pörög, aki az országot akarja építeni?

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: víz homokhátság duna tisza csatorna

A bejegyzés trackback címe:

https://szelidvizorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr22311385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.